Olvastam egyszer, hogy az emberek egy bizonyos része úgynevezett “utazó génekkel” rendelkezik, legalábbis okos amerikai tudósok erre a megállodásra jutottak. Viccesen hangzik, mégis egyből magamra ismertem.

21 éves korom körül láttam meg először a tengert, sőt egyből az óceánt. Október közepe volt és nagyjából 13 fok…persze ez sem tántorított el attól, hogy legalább térdig ne merészkedjek bele. Ott kezdődött a szerelem…a következő évektől kezdve annyit utaztam amennyit csak tudtam…imádtam minden országot, mindenhol tetszett és jól éreztem magam. Emlékszem az első hihetetlen élmény az Eiffel-torony megpillantása volt…kisgyerekként olyan elérhetetlennek tűnt, aztán egyszer csak ott álltam előtte…az elmúlt években sok-sok ilyen gyerekkori álmom teljesült, volt, hogy bőgtem örömömben, volt, hogy csak szimplán elállt a lélegzetem…de minél többet láttam a világból, annál többet szeretnék, egyre több új országot, kultúrát, vallást szeretnék megismerni. Mindenre kíváncsi vagyok, a hétköznapokra, az emberekre, az ételekre, az italokra, a gyümölcsökre, a természetre, a történelemre.

Hiszem,hogy az utazás által az ember többé válik, toleránsabb és nyitottabb lesz…de ezen kívül még valami megváltozik, talán a hozzállás, az életszemlélet, a hétköznapok tudatosabb megélése. Az utazás által nem csak idegen kultúrákat, de önmagunkat is alaposabban meg tudjuk ismerni.

 

Nálam az út elkezdődött, és azóta is tart…