Hong Kongba két dolog miatt jöttünk: egyrészt mert innen volt a legolcsóbb a hazafelé útra szóló repülőjegy az ázsiai nagyvárosok közül, másrészt pedig azért, mert itt még nem jártunk. 🙂

Hong Konghoz igazából két dolog kell: sok idő és mégtöbb pénz. Hong Kong hallatán első gondolatom az volt, hogy tipikus kínai város lesz, habár tudtam, hogy a világ egyik legnagyobb gazdasági központja is egyben. Aztán mikor a reptérről haladtunk a városközpont felé, gondoltam New Yorkhoz hasonlít leginkább. De mélyebben megnézve annyira egyedi a város, hogy egy-két napon belül a szívembe lopta magát.

Mivel nagyon kicsi (annak ellenére, hogy 260 szigetből áll) kénytelenek felfelé építkezni. Ami azért nem könnyű, mert a szigetek nagy részén magasba futó meredek sziklák állnak, sűrű dzsungelszerű erdővel borítva. Egyetlen megoldás, ha felfelé építkeznek. Ennyi felhőkarcoló és 50-100 emeletes épület sehol nincs. Sokan azt mondják itt találkozik Kelet és Nyugat, és igazuk van. A korábbi brit fennhatóságnak köszönhetően metróhálózata a londoni, de még a New York-i metróhálozatot is megszégyeníti. Emeletes villamosok és emeletes buszok színesítik a városi forgalmat. Tömegközlekedéssel mindenhová egyszerűen el lehet jutni. A metroban a tájékozódás vagy a jegyvásárlás pofonegyszerű. Az óriási távolságoknak köszönhetően viszont nagyon időigényes és drága a közlekedés. A metro, MTR a legdrágább, busszal olcsóbb és másik alternatíva a közlekedésre a komp.  A látványosságok a különböző szigetek közt elszórtan helyezkednek el, így garantáltan egy-két óra eltelik egy-két desztináció között.

A felhőkarcolók árnyékában pedig hétköznapi emberek tengetik életüket 10-14 négyzetméteres kis lakásaikban, ami szintén a helyszűkének köszönhető. Annyira magasak az ingatlanárak, hogy túl sokan kényszerülnek az utcára.

Anyagi oldalról nézve a programok általában 8-20.000 forint között mozognak, egy főre az étkezést 2.000 forint alatt nem lehet kihozni, de láttunk 8.000 Forintos pizzát is ( szörnyű, hogy Pizza Hutban). A jó hír viszont, hogy legtöbbször lehetőség van alternatív megoldást választani.

Egyből a reptéren így kezdtük. Van a skytrain, ami 25 perc alatt bevisz a városba, majd onnan metróval legalább ugyanennyi lett volna a szállás, mindez 100 HKD-ért (szingapúri dollár = 38 HUF), vagy van a normál busz, ami kevesebb mint harmadáért 50 perc alatt tett le a hotel előtt.

A “hotel” szerencsére jobb, mint amire számítottunk. A szoba fürdőszobával együtt 6 nm, és egy útvesztőnek megfelelő 15 emeletes épületben van. Az ágyon kívül pont beférünk mi illetve a hátizsákjaink. Turistaként több lehetőség van szállást találni, a Hong Kong szigeten nagyjából 10-szer annyiért vannak kiadó szobák, míg a környező szigeteken, pl a  Kowlon-on ahol mi is vagyunk, napi 10$/fő-ből megúszható a szállás.

A mi szobánk a Nathan Road mellett található, ami egy viszonylag forgalmas út (szóval ismét alapkellék a jó öreg füldugó, mert ez a város tényleg soha nem alszik). Az angol nevek a korábbi brit uralomnak köszönhetőek. 1997-ben került vissza Hong Kong Kínához, előtte egy századon keresztül az angolokhoz tartozott. Hivatalos nyelv jelenleg a kantoni (egyfajta kínai nyelvjárás – nyelvészek szerint külön nyelv) második nyelv a mandarin (kínai)  és az angol a harmadik helyre szorult vissza. Ennek ellenére szerencsére mindenhol ki van írva angolul is az utcák és a megállók neve, nagyban megkönnyítve a tájékozódást.

Ennek köszönhetően mi is könnyen megtaláltuk első délutánunkon a Victoria Harbourt, ahonnan komppal mentünk át a Hong Kong szigetre. A Star Ferry által üzemeltetett kompban az a jó, hogy 76 Ft-ért átvisz a másik szigetre, ráadásul nagyjából 6, de max 7 perc alatt. Gondoltuk stílusosan úgy kezdjük a város megismerését, hogy a legmagasabb pontról, a Victoria Peak-ről megnézzük. A csúcsra megintcsak kétféleképpen lehet feljutni (na jó 3, de a taxi nekünk nem opció). Van egy fogaskerekű és van busz. A fogaskerekű 88 HKD, a busz 9,20. Mi ezt elsőre nem tudtuk, de a fogaskerekű előtt tolongó tömeg eltántorított még a feljutás megkísérlésétől is, így alaposabban utána néztünk a lehetőségeknek. Aznap a csúcsra nem jutottunk fel, cserébe viszont pazar sétát tettünk az üzleti negyedben a felhőkarcoló-erdő között, illetve gyönyörű képeket csináltunk a kivilágított városról a kompon visszafelé.

Másik kísérletünk a Hírességek sétánya volt, amit legnagyobb bánatunkra épp felújítanak, így nem láthattuk Bruce Lee szobrát, aki talán a leghíresebb Hong Kong-i, akit valaha élt.

Másnap nagy tervekkel készültünk, amiket az eső teljesen keresztül húzott. Délelőtt annyira zuhogott, hogy inkább a “hatalmas” szobában maradtunk, délután pedig a felhős, esős idő miatt a piacozás mellett döntöttünk. Ha már Hong Kong Kínához tartozó különleges státuszú terület, gondoltuk itt lesznek a legjobb kínai piacok. Sajnos tévedtünk. Itt ugyanis a piac igazi turistalátványosság, ennek megfelelően beárazva. Alkudni nemhogy lehet, de kötelező, és kőkeményen, így simán le lehet menni az eredeti ár harmadára. Amúgy az eladók ránézésre adnak árat, szóval “pofa alapján” történik az “árképzés”. 🙂 Több piac is található a városban, mi a Ladies Marketet kerestük fel, ami a nevével ellentétben egyáltalán nem csak a nőkre szakosodott, illetve a Temple Street Market-ot, ami jóval kisebb és  egyszerűbb. Gondolom, hogy a karácsonyi készülődés miatt ekkora a tömeg, bár olvastam olyat is, hogy a 8 millió lakosra 45 millió turista jut, szóval a haladás még gyalogosan is elég nehézkes. Ez inkább a Nathan Road és az egymást érő Plázák környékére igaz.

Hong Kong a változatos kínai konyha miatt is a szívünkbe lopta magát. Persze most ne az otthoni kínai kifőzdékre gondoljatok, mert onnan épp csak a lényeg hiányzik. (szerencsére azért van egy-két igazán jó kínai étterem otthon is). Ismét a tripadvisorhoz fordultunk, ahol Hong Kongra több, mint 6000 éttermet véleményeztek az utazók. Ez már önmagában sokat elmond a város méreteiről. Minden nap egy másik éttermet próbáltunk ki, az első: a DimDimSum Dim Sum Speciality Store…igen én is hangosan felnevettem amikor először meghallottam a nevet. A Dim Sum amúgy kb, a spanyol tapas-kínai megfelelője, azaz falatkákat jelent. Bambusztálban gőzölt gombóccsodákat lehet rendelni (többek között), amik mondjuk rákkal, disznóhússal vagy zöldségekkel vannak megtöltve. Egyszerűen isteniek. Persze emellett lehet főtt és sült variációkat is választani, na meg tekercseket, lótuszlevélben párolt rizst, hússal. A rendelés általában úgy zajlik, hogy a menün bejelölöd mit kérsz, majd folyamatosan szállítják le a kis bambusztálakat. De ettünk így wonton levest is, amit inkább a vietnámi pho-hoz hasonlítanék.

Utolsó teljes napunkon az időjárás kárpótolt az előző napi eső miatt. Ragyogó napsütésre ébredtünk így egy igazán tartalmas nappal zártuk a 70 napos utat. Reggel metróval átmentünk Lantau szigetére, ahol a világ legmagasabb szabadtéri ülő buddhája található. Korábban itt 150 kolostor állt, de mára csak egy maradt, Po Lin. Lantau az egyik legszebb sziget Hong Kongban. Területének nagy részét nemzeti parknak nyilvánított erdő borítja, folyóval, vízeséssel, gyönyörű tengerparttal színesítve a tájat. Hong Kongról sokszor hallottuk, hogy az óriási légszennyezettség miatt pocsék a levegő, amit bizonyos napokon el is tudok képzelni, de Lantau a szigetcsoport tüdeje, és ennek köszönhetően itt tartózkodásunk alatt egyszer sem tapasztaltunk óriási szmogot.

Az ülő buddhához megint csak kétféleképpen lehet felmenni. Busszal, majd onnan lépcsőn (35 HKD) vagy cable car-ral, felvonóval, ami oda-vissza 230 HKD. Utána szintén lépcsőzni kell. Mi persze busszal mentünk, aminek azért örültünk, mert a hosszan elnyúló homokos tengerpart látványa felderített minket és el is határoztuk, hogy visszafelé leszállunk a buszról és megnézzük közelről is a vizet. A Buddha meglátogatása maximum fél órás túra miután leszállsz a buszról. Ez már nem zarándokhely. Jó kis turista csalogató, de vallási központnak nem nevezném. Elég párás volt a levegő, így messziről nem nagyon tudtunk jó képeket készíteni, közelről annál inkább.

Gyors sétát tettünk még a kolostorban, aztán a tengerpart felé vettük az irányt.

Mivel itt tél van most (vagyis száraz évszak), így a levegő 20-25 fokos, fürödni egyáltalán nem lehet. Ennek ellenére a csodás napsütésben fantasztikus volt belemenni a tengerbe és a lábunk alatt érezni a puha homokot.

Lantau szigete után Hong Kong szigetére mentünk át MTR-rel. Megintcsak a távolságok:  8 megálló 50 perc,  a leghosszabb útszakaszon 6,5 perc telt el a két megálló között és olyan gyorsan ment a metro, hogy folyamatosan dugult a fülem. Hong Kong szigetén egyből felszálltunk a buszra, ami felvitt a csúcsra. Ez amolyan itteni Rózsa-domb, csak mondjuk 10-szer nagyobb. Az igazán gazdagok itt laknak. A házak amúgy nem különösen szépen, de mondjuk talán már elérik az 50 nm-t, de a legtöbb előtt Tesla, vagy Porsche áll. Mivel rengeteg a bróker és a drogkereskedő, a város tele van Lambókkal, Porschekkal, Rolls Rolce-okkal. Megintcsak szemet szúró ellentétekkel.

A Victoria Peaken egy Pláza tetejéről csodálható meg a lélegzetelállító panoráma (belépő 48 HKD, ami mint utólag kiderült a sikló árában benne van). Időzíteni sem tudtuk volna jobban érkezésünket. Épp elcsíptük a naplementét, így még gyönyörű fényekben láttuk a várost, majd 20 perc alatt besötétedett és teljes pompájában láthattuk az ünnepi fényben pompázó felhőkarcolókat.

Aztán kisebb fejtörés után úgy döntöttünk, feltesszük az i-re azt a bizonyos pontot, és visszamentünk Kowlonra, ahol a világ legmagasabban fekvő bárja található. Az ICC (International Commercial Centre) tetején, a 118. emeleten található az Ozone bár, ami tényleg a világ legmagasabb roof top bar-ja. Maga a feljutás is élmény volt, ilyen magasan még soha nem voltunk. De a látvány egyszerűen elképesztő volt. 1-2 órán keresztül csak ültünk, fotóztuk és videóztuk, próbáltuk magunkban jó mélyen elraktározni ezt a csodát. Persze az árakról inkább ne beszéljünk, de tekinthetjük ezt egy belépő árának. A mellékelt képek alapján úgy érzem méltón zártuk fantasztikus utazásunkat.