Nagyjából 5 órás buszozás után érkeztünk Siem Reapből Phnom Penhbe. A busz fél 8-kor indult, de a recepciós megint azt mondta, legyünk kész egy órával előbb. Persze a busz csak fél 8-kor jött. Igazából ez egy minibusz, ami otthon nálunk mondjuk 8 főre van kialakítva, az itt 15 férőhelyes, és üres járat nincs, a 15 széknek meg kell telnie. A csomag a lábunk alatt voltak. Tehát jó esetben egy központi irodában vesszük fel az embereket, rossz esetben mindenkit egyesével a hotelnél. Ennyire pici ülésekben még nem ültünk, mondanom sem kell, hogy szenvedés volt egy kicsit ez az 5 óra. Viszont az utak nagyszerűek. Burmában lehet soha nem lesz ennyire jó az infrastruktúra. Meglepő módon pedig a tegnapi úszófalu volt a legszomorúbb látvány a vidéki életből, mert az út mentén ma igényes, szép és nagy házakat láttunk.

Persze a boltok továbbra is bódék, a helyiek is ilyen kis bódékban étkeznek, de ahol megálltunk a busszal, mindenhol igényes éttermek voltak. Sőt, itt ért egy nagy meglepetés, ugyanis az egyik boltban frissen sült croissant illatát éreztük. Vettünk is egyből. Idejét sem tudom mikor ettem utoljára, és itt a francia örökségnek köszönhetően egyszerűen fenomenálisan finom. Egy helyi piac mellett is megálltunk, ahol igencsak meglepődtünk. A szebbnél szebb gyömölcsök mellett rengeteg szárított halat és pirított bogarat láttunk. Szöcskét, lótetűt, madárpókot, skorpiót és még ki tudja miket. Míg mi szörnyülködtünk, a helyiek jöttek és klasszikusan szólva tényleg úgy vitték (és ették) mint a cukrot. Ez a helyi chips. Mi lehet nem voltunk elég bátrak, de azért egy madárpókot megenni? A másik kérdés ami felmerült bennem, hol fogtak ennyi pókot és skorpiót?

El is felejtettem mondani, hogy milyen érdekes itt a fizetés. A hivatalos fizetőeszköz a Kambodzsai riel (KHR), de mindenhol inkább amerikai dollárt kérnek. Szóval teljesen felesleges váltani, nemhogy bárhol lehet dollárban fizetni, még jobban is örülnek neki. Amúgy 1$ 4000 KHR-nek felel meg.

Délután 1-re érkeztünk Phnom Penhbe, ami számomra meglepő módon fejlett és modern. Szállásunk egy kis vendégház a Királyi Palotához közel, így első utunk ide vezetett. A khmer építészeti stílus ékes bizonyítéka a palota. Sajnos a trónteremről nem szabad fotókat készíteni (azért egyet így is sikerült), így csak az épületek külsejét tudtuk megörökíteni.

Ezután pedig hosszas gondolkodás után rávettük magunkat, hogy elmenjünk abba a múzeumba, amely a Vörös Khmerek kivégző központja volt, és neve egyszerűen a hirhedt 21-es Biztonsági Börtön, Kivégző Központ, ami egyike volt az országban működő 150 kivégző központnak (az egyik leghirhedtebb).  Kambodzsa véres közelmúltja alakítja jelenlegi életét, így úgy éreztük az országot akkor tudjuk igazán megismerni, ha egy ilyen szomorú látogatást is beleteszünk a programba. Ahogyan Angkor kapcsán megismertük az ország történelmét, a Khmer Birodalom éveken át a legerősebb állam volt Dél-Kelet Ázsiában. Felügyeletük alá tartozott Thaiföld, Laosz, a Maláj-félsziget és Dél-Vietnám. Miután a birodalom széthullott, a Vietnámi és Sziámi Birodalom civakodott Kambodzsa területein, egészen a Francia gyarmatosításig. Csaknem 100 évnyi francia uralom után az első demokratikus kormány belső viszályok miatt elbukott, ami egybe esett a Vietnámi háborúval. A vietnámi háború pedig valójában nem csak Vietnámra terjedt ki, hanem Kambodzsára és Laoszra is. Az amerikaiak ugyanúgy bombázták az egész vidéket. Ennek köszönhetően erősödtek meg a vörös khmerek, akik szocialista nézeteket követtek. Vezetőjük Pol Pot volt, aki a Sorbonon tanult. (Igaz egy vizsgája sem sikerült és ki is rúgták az egyetemről). Pol Pot 18-19 éves suhancokból álló seregével bevonult Phnom Penh-be és az amerikaiak bombázására hivatkozva kilakoltatta az egész várost, csaknem 3 millió embert. Azt hazudták csak 3-4 napra kell elmenniük, de eközben vidékre kényszerítették őket, mert egy agrárparaszti társadalmat akartak létrehozni. Az értelmiségieket, a korábbi miniszterelnököket, a rendszerre veszélyesnek tartott embereket elhurcolták, majd hosszas kínzás után lemészárolták. Áldozataik között rengeteg nő, gyerek volt, kisebb etnikumból származó emberek, gyakran elég volt ha valaki szemüveget hordott, mert emiatt már értelmiséginek számított, vagy csak szimplán puha volt a tenyere, így úgy tartották róla nem végzett fizikai munkát. Becslések szerint a lakosság 1/3-át kiirtották, 2.400.000 embert. Mi abba a múzeumba mentünk el, ahol egy egyetemből átalakított börtönt, kivégző részleget alakítottak ki. Nehéz itt sírás nélkül kibírni, és egyszerűen felfoghatatlan milyen szörnyűségekre képes az ember. Összehasonlítva Hitler és a nácik népirtásával azt kell mondjam, hogy ami itt Kambodzsában történt sajnos sokkal elvetemültebb volt. Auschwitz-el összehasonlítva, maga a múzeum is rettenetesen megrázó. Itt nem egyszerűen lelőtték az áldozatokat, vagy gázt engedtek rájuk, hanem a kínzást és a folyamatos bántalmazást élvezték.

Csak néhány képet teszek fel az épületekről és az udvarról, mi végigjártuk a tantermekből kialakított 2 nm-es cellákat, a vallató termeket és a fotósorozatokat is megnéztük, a végén az elhunytakra emlékezve füstölőt gyújtottunk egy buddhista szentélynél.

A rémes 4 évnek a vietnámiak vetettek véget, mert megelégelték, hogy a vörös khmerek gyakran Vietnámba is betörnek. Sajnos Pol Pot és emberei elmenekültek, és a hegyekben bujkáltak, de ez a véres kezű diktátor úgy halt meg egy pár éve, hogy soha nem vonták felelősségre. Néhány társát bíróság elé állították, legtöbben viszont a régebbi és a mostani kormányban is helyet kaptak, így valójában igazi megtorlás soha nem történt.

Abban az épületben 20-30 ezer embert végeztek ki, közülük egyedül 7 ember élte túl. 2 bácsi ült a kijárat mellett, mindketten túlélők, de sajnos nem bírtunk velük beszélgetni, mert a sírás kerülgetett. A szívfacsaró élmény ellenére úgy gondolom látnunk kellett a történteket, mert az utókornak ismernie kell a múltat, hogy soha többé ne fordulhasson elő ilyen.

Szállásunk nagyjából fél órányira volt a múzeumtól, de úgy döntöttünk gyalog megyünk, egy kicsit nézelődünk. Épp sütötték a vacsorát a legtöbb helyen. Volt itt minden, egész csirke, kacsa, csirkeláb, na meg rengeteg béka.

Az utunk érdekes volt, mert annyira kettős ez a város. Itt Ázsiában ennyi luxusautót még sehol nem láttunk, a Lexus és a Toyota terepjáróktól kezdve, a Porsche, a Bentley vagy a Rolls Royce itt teljesen hétköznapi autónak számít. Egy bizonyos rétegnek, persze nem a helyieknek, mert csak kínaiak vagy európaiak ültek benne. Emellett rengeteg nyomortanyát láttunk, egy robogón ül az egész család, vagy a földön a porban ülve játszanak a gyerekek. Kezdett már sötétedni mikor megtaláltuk azt a khmer éttermet amit kinéztünk magunknak. Örültünk is, mert kicsit úgy éreztük túl sok szem figyel minket. Azért itt sokkal kevesebb turista van, mint Siem Reapben. Távozásunkor az étterem tulaja mondta, hogy vigyázzunk a táskánkra és mindig az út bal oldalán menjünk, hogy lássuk ki jön velünk szemben. De addigra már Géza baseball sapkája alatt volt a hajam eldugva, mert valljuk be, itt a szőke elég feltűnő. Fél óra alatt értünk vissza a szállásra és a legnagyobb, legforgalmasabb utakon mentünk, ahol óriási dugó volt már megint. Kétszer kellett átmennünk az úton (2×4 sáv), mikor egy helyi lány látta, hogy nem nagyon merünk elindulni és odajött segíteni. Kedvesen megfogta a kezem és húzott, mikor úgy érezte mehetünk. Közben pedig mondta, hogy legyünk óvatosabbak, ne álljunk meg fotózni este az utcán és ne legyen telefon se nálunk, mert Phnom Penh nem az a város, ahol ezeket meg lehet tenni. Miután megkérdezte honnan jöttünk, el is indult a másik irányba. Így már kezdtük érteni miért van a szebb házak kerítésén szögesdrót, az ablakokon rács (még az 5. emeleten is), kamera és a hotelek előtt őrök. Nemcsak a szegények és a gazdagok közti ellentét ennyire látványos, de a jó és kedves emberek, illetve a tolvajok között is. Eddig is nagyon óvatosak voltunk, aminek köszönhetően eddig nem esett bajunk. Mindenesetre ez nem az a város, ahol esténként a turisták szabadon sétálhatnak, de még nap közben is meg kell gondolni felüljünk-e egy-egy tuktukra.

A szálláson tudtunk foglalni jegyet a buszra, amivel átmegyünk Vietnámba. Kifejezetten nagy buszra vettünk jegyet, és délre jönnek értünk…persze ki tudja mikorra érnek ide, de nemsokára indulunk.

Ennyit buszozunk két nap alatt: