Bagan ősi városának különleges atmoszférája teljesen magával ragad. Burmában ez a buddhizmus fellegvára. A buddhizmusról csak egy pár szót mondanék, mert sajnos csak alapismeretekkel rendelkezem, mégis mélyen megérint ez a vallás. Időszámításunk előtt 600 körül indult Indiából és terjedt el elsősorban Ázsiában, több, mint 300 millió követőjével ma az egyik legnagyobb világvallás. Thaiföldön találkoztunk vele először, majd Srí Lankán egy kicsit mélyebben megismertük. Nem istent követ, hanem Buddha tanait, és azt vallja, hogy az ember élete akkor lesz boldogabb, ha az önzetlenséget, a bölcsességet, a mértékletességet és az együttérzést fejleszti. Más nyugati vallásokkal ellentétben nem a szenvedést és a bűnhődést állítja központi helyre, sokkal inkább a pozitív emberi tulajdonságok erősítésére törekszik, ezáltal megteremtve a belső békét.

Érkezésünk után pár órát aludtunk, de alig vártuk, hogy útra keljünk a pagodák közé. Gézu hatalmas álma volt ide eljutni. A buszállomástól a városba vezető úton már kifizettük a belépőt, fejenként 25.000 MMK-t, ami igazából egy 5 napos bérlet az archeologiai területre.

Bagant, régebbi nevén Pagant, a 2. században alapították, de a 9. századtól növekedett meg szerepe, amikor is a Pagan királyság fővárosa lett, egészen a 13. századig. A 11. században egész Burmát innen irányították. Ebben az évzázadban emelték azokat a pagodákat, melynek jelentős része mai napig fennmaradt és megtekinthető 104 négyzetkilométeren. A 11-13 század között 10.000 pagoda és sztupa állt itt, ebből mára csak 2229 maradt. A sztupa tömörebb, harang formájú épület és általában valamilyen relikviát őriz, a templomok sokkal nagyobbak és díszesebbek, Buddha szobrok találhatók benne és meditációnak, szertartásoknak szolgálnak helyszínűl. Az 1990-es években a katonai junta fejébe vette, hogy Bagant turista központtá változtatja, emiatt hatalmas restaurálás vette kezdetét, és szerették volna, ha az UNESCO a világörökség részének nyilvánítja a területet. Viszont a felújjítás során nagyobb károkat okoztak, mint az elmúló évszázadok nyoma, mert egyáltalán nem foglalkoztak a korhű építészeti stílussal, anyagokkal. Ennek persze az lett az eredménye, hogy az UNESCO megtagadta a kérésüket. Elsősorban az ide épített golf pálya miatt.

A természet magától megoldotta ezt a problémát, Bagan ugyanis geológiailag aktív területen fekszik, az 1900-as években több, mint 400 földrengés volt itt. A legutóbbi 2016. augusztus 24-én, amikor 400 templom sérült meg. 33-ba jelenleg sem lehet bemenni. A jó hír az, hogy nem a régi építmények sérültek meg, hanem a restaurált részek. Így az UNESCO szakértői jelenleg is a területen dolgoznak és együttes erővel indulnak meg az újabb felújjítási munkálatok. Jelenleg is rengeteg pagoda, vagy ahogyan itt hívják paya van felállványozva, ha a természet is úgy akarja, 10 éven belül még szebb lesz ez a terület.

Sokan a kambodzsai Angkor Wat-tal hasonlítják össze, én szeretném ezt elkerülni, egyrészt mert Kambodzsában még nem jártunk, így nem tudom a kettőt összehasonlítani, másrészt pedig buddhista szentélyeket vétek lenne egy ősi birodalommal összehasonlítani.

Mivel a terület óriási, gyalog felelőtlenség lenne elindulni. Sokan lovaskocsikkal indulnak, vagy taxival, buszokkal, viszont itt a legjobb a széles, túristák által kitaposott utakról letérni és egy kicsit eltévedni. Biciklivel szerettük volna bejárni, viszont a hotelben e-bike-ot ajánlottak, elektromos kis robogókat, napi 10.000 MMK-ért, ami nagyjából 2000 HUF és még tankolni sem kell. Így utólag nagyon örülünk neki, mert ezekkel a hangtalan robogókkal sokkal nagyobb területet tudunk bejárni. Egyetlen furcsaság, hogy jobb oldali közlekedés van, jobboldali kormánnyal. Kicsit szokni kell, de jól vezetnek itt az emberek, és folyton dudálnak, ami kb annyit jelent: én vagyok a nagyobb, menj félre.

Vannak nagyobb és kisebb pagodák azaz templomok és sztupák, híresebbek és kevésbé híresek. Mindenhol le kell venni a cipőt/papucsot/zoknit, nem lehet rövidnadrágban vagy ujjatlan felsőben menni. Egyből be is szereztünk nekem 1-2 hosszú nadrágot (darabját kb. 700 Ft-ért) a helyi árusoktól, akik minden nagyobb paya mellett megtalálhatók.  Mi a Bule Thi nevezetűt találtuk meg először, és ez is tetszett a  legjobban.

Kívülről lehet felmászni a meredek lépcsőkön. Ezek a lépcsők olykor túlságosan is megedzik a tériszonyomat.

Sokszor igen nehéz megközelíteni a pagodákat, sokhoz csak egy-egy ösvény vezet. Ráadásul állítólag kígyók is vannak, így nem árt vigyázni. Remélem ezt az állítást nem tudjuk majd igazolni.

Shwe-san-daw-Payat (sztupa) ajánlják napfelkeltére és naplementére. Első nap mi is innen néztük a naplementét, sajnos három-négy busznyi turistával együtt.

A látvány valóban gyönyörű, viszont mi jobban szeretjük, ha egy kicsit meghittebb a hangulat.

A kisebb pagodáknál pedig általában csak egy-két helyi emberke van, akik rendben tartják, vigyáznak rá, felügyelik, hogy a turisták betartsák a szabályokat, illetve olykor ők is valamilyen szuvenírt árulnak. Mindig nagyon kedvesek és örülnek, ha egy-egy turista feléjük is jár.

Másnap reggel úgy döntöttünk korán kelünk és a napfelkeltét is megnézzük, ami nagyobb élmény mint az esti szeánsz. 5 órakor, sötétben indultunk el a szállodából, a nap 6:30-kor kel. A szerzetesek már úton voltak a szertartásukra, mezítláb mentek az úton, pedig jó ha 10 fok volt. Egy órával előbb odaértünk, de már így is alig volt helyünk. Ráadásul hiába van napközben 35-38 fok, éjszakára nagyon lehűlt a levegő. Kabátban ültünk és vártuk a reggeli fényeket. Varázslatos színekben pompázott az ég, egyre többet láttunk az alattunk elterülő völgyből. Mikor a nap első sugarai felragyogtak, 15-20 hőlégballon emelkedett a magasba, tökéletessé téve a látványt.

Délelőtt a reggeli után egy kicsit aludtunk, majd dél körül újra felpattantunk a robogóra. Megkerestük azt az utcát, ahol az éttermeket ajánlották a szállodában, és kiválasztottuk azt, ahol a legtöbben ültek. Nem kellett csalódnunk a burmai konyhában. Keveredik itt a thai, a kínai és az indiai ízvilág. Egyszerűen fantasztikusak az ételek és italok. Eg főétel 3-4000 MMK között mozog. Az étkezés végén pedig nagyon finom cukorkát adnak, tamarindnak hívják, és egyszerűen semmihez nem tudom hasonlítani az ízét. Kicsit mentolos, kellemesen édes.

Annyira tetszik az írásuk, még az arab betűket is ilyen kerekded formában “rajzolják”:

Ebéd után felkerestünk néhány templomot és minden egyéb pagodánál megálltunk, ami tetszett. Az Ananda templomban is jártunk. Minden templomban a központi részen Buddha szobrok állnak, mind a négy égtáj felé egy-egy. Az oldalsó hajókban kisebb szobrok találhatóak, a falakon freskók. Mind a 11. századból maradt fenn.

A templomok körül rengeteg árus árulja a portékáit. Van itt minden, festmények, ékszerek, Buddha és buddhista szobrok, nadrágok, longyik. Két helyen még zsiráfnyakú nőket is láttunk.

Az eladók szerencsére nem túlzottan nyomulósak, inkább kedvesek, felajánlják, hogy nézzük meg az árut és nagyon boldogok, ha olykor veszünk valamit. A nők és a gyerekek jellegzetes “sminket” használnak, sárgás krémmel kenik be az arcukat, amiről úgy tartják, hogy rántalanítja, fiatalon tartja a bőrüket. Amúgy a legtöbben tényleg letagadhatnak 5-10 évet.

Útközben átmentünk egy kisebb falun is. Itt aztán tényleg látszik a szegénység és hogy 50 éve (de lehet 500) megállt az idő. Bambuszból épített kunyhókban laknak az emberek, amiben általában csak egy szoba van. Kint főznek és kint tisztálkodnak. Úgy érzem Magyarországon egy szavunk sem lehet, nekünk tényleg jó dolgunk van.

Egészen Old Baganig mentünk, ahol az Anawrahta Palotát néztük meg. 2003-ban restaurálták ezt a hatalmas palotát, aminek teljes egésze fából készült.

Csak, hogy demonstráljam milyen kevés a turista itt, lépten-nyomon ismerős arcokba ütközünk. Van akit a reptéren láttunk, van akivel együtt ebédeltünk, másokat a napfelkeltekor láttunk. Évente nagyjából 3-400.000 turista látogat el Burmába, illetve Baganba. Nagyon tetszik, hogy itt vigyáznak a környezetre. Rengeteg szemetes van kitéve, a templomok környékén kérik az árusokat is, hogy minimalizálják a műanyag zacskó használatát. Sajnos így is láttunk egy-két szemétdombot, de ez még mindig elenyésző Thaiföldhöz vagy Indonéziához képest. Takarítják az utcákat és gyűjtik a szemetet. Sőt a ma reggeli újságban találtam, hogy a kormány új környezetvédelmi törtvényt tervez, mert tisztában van az ügy fontosságával.

Naplementét nézni ismét a Bule Thibe mentünk, ahol ma is találkoztunk azzal a két helyi férfival, akiktől tegnap egy festményt vettünk. Jó érzés, hogy megismertek, örültek nekünk és kérték, jöjjünk holnap is. Mi pedig megyünk is, mert a mai naplemente kicsit felhős volt, így viszonylag rövidre sikerült.

Utolsó itt töltött napunkra igazán sikerült kiisemernünk a területet, de rengeteg felfedezésre váró templom és paya volt még hátra. Az első helyen találkoztunk is egy magyar párral, akikről kiderült, hogy ugyanott szálltunk meg. Meg is beszéltük, hogy reméljük este összefutunk.

Ma egy kicsit a kevésbé forgalmas utak felé vettük az irányt. Bele is futottunk egy kecske-csordába, aztán hatalmas ökröket láttunk egy templom mellett legelni. A helyiek itt élik teljesen hétköznapi életüket ezek között a több száz éves épületek között. Sőt, ma láttunk egy közel 2,5 méteres fekete kígyót, szerencsére jó pár méterrel előttünk az úton, ami az út menti bozótba kúszott be. Elég sokkoló volt a látvány, így ezután sokkal óvatosabbak voltunk és inkább a szélesebb utakon maradtunk.

Ebédelni (és vacsorázni is) a jól bevált Wheather Spoon nevű étterembe mentünk, amit az előző nap találtunk. Este rákerestünk Tripadvisoron és nem véletlenül voltunk annyira elégedettek, az utazók szavazati alapján ez a legkedveltebb étterem a környéken. Nekem a különböző gyümölcsleveik a kedvenceim (lime-mentalé, lime-menta-gyömbér lé), Gézánál pedig a csokitortájuk aratott hatalmas sikert.

Délután minden szimpatikusnak tűnő templomba bementünk, szűk lépcsőkön másztunk fel a tetejükre. Volt amin kicsit óvatosabban kellett közlekedni az augusztusi földrengés miatt, de a legtöbb biztonságos volt. Hihetetlen, hogy a 11.-12. századból ilyen jó állapotban maradtak fenn maguk a templomok, a benne található buddha szobrok és a falakon, mennyezeten lévő freskók.

A templomokat gondozó nők és férfiak legtöbbször nem csak takarítanak és a turistákkal foglalkoznak, de minden reggel friss virágot, ételt, vizet, banánt ajánlanak fel Buddhának. Ezt azért teszik, mert így adnak hálát az ételért és a vízért.

Sokszor pedig egy-egy templom vagy sztupa előtt emléktábla mutatja azoknak a nevét, akik a felújjítást adományaikkal támogatták.

Az itt töltött három napból a mai napon végre gyönyörű naplementében volt részünk. Nem volt teljesen felhőmentes, de tényleg gyönyörű volt. Méltó lezárása ez Bagan felfedezésének. 3 nap azért elég ide, mert egy idő után minden templom és sztupa ugyanolyanná válik. Nem tudom hányat láttunk, biztos vagyok benne, hogy több százat, de egyszerűen lehetetlenség lenne mind a 2229-et egyesével felkeresni.

Este pedig összefutottunk Ákossal és Edinával a hotelben, akikkel nagyon örülünk, hogy megismerkedtünk. Órákon át beszélgettünk, nekünk is jól esett már magyar szót hallani, főleg széleslátókörű, jófej és hasonlóan utazóbolond magyaroktól. 🙂