Északon már gyorsabban haladtunk. Nincsenek olyan nagy távolságok, mint délen, és viszonylag sok látnivaló van egymáshoz közel eső helyeken. Viszont nem is annyira szép, mint a Déli-Sziget. Sok erdőt pusztítottak ki, legelők és a földművelés miatt. A vulkánok elhagyása után már nem voltak hóval borított hegyek, és a növényzet sem annyira egyedi mint a Mount Cook környékén. Rengeteg a szarvasmarha (elsősorban az angus), és a birka. A marha és a gyapjú a fő exportcikk, itt északon látszik is miért.

Ráadásul a lakosság nagy része is itt él, 3,5-3,7 millióan a 4,5-ből, tehát itt sokkal több a nagyváros, az autó és a tömeg. A Déli-Sziget sokkal természetközelibb, örülök, hogy ezt láttuk először.

Persze panaszra most sincs okom, mert most is gyönyörű helyeken jártunk. A vulkáni tevékenység igen egyedivé varázsolja a tájat. Lépten nyomon gőzölgő földfelszínekbe, vagy gejzírekbe botlunk. Persze jól kiépített túrista látványosságként tálalva. Minden olyan jól ki van táblázva, hogy eddig mindent megtaláltunk, amit szerettünk volna megnézni, sőt az újonnan felfedezett látnivalóknak köszönhetően teljesen spontán alakul általában a programunk.

Így volt ez tegnap is, amikor a holdkráterek után útra keltünk Hamilton irányába, de tettünk egy kitérőt a Wairakei Termál völgyben, ami egy magántulajdonban lévő termálpark. Sokkal jobban is tetszett, mint az agyonreklámozott Holdkráteres séta. (Persze lehet csak azért, mert ezt sikerült megúsznunk eső nélkül, nem úgy, mint a krátereket).

Belépésnél kaptunk egy lézeres thermométert, amivel a gőz hőmérsékletét tudtuk ellenőrizni. A “leghidegebb” 60 fokos volt, de találtunk jó pár 90 fokosat is. A völgy szépségéhez az is hozzájárult, hogy egy kisebb folyó völgyében buzogott a föld ilyen erőteljesen.

Egy kis extraként éltük meg, hogy a gazdaságnak volt egy mini-állatkertje, néhány lámával, birkával, pávával és tyúkkal. A pávák pedig igen paprikás hangulatban voltak, aminek mi nagyon örültünk.

Orakei Korakihoz, a harmadik ilyen termál területhez is elmentünk, de mivel nagyjából olyan volt, mint az előző kettő, csak igen borsos áron lehetett volna bejutni, inkább kihagytuk, és elindultunk Waitomo-ba, hogy a glow worm-okat, vagyis a világító kukacokat megnézzük.

Waitomoban még az 1800-as években fedeztek fel egy föld alatti barlangot, melynek egy része cseppkőbarlang, más része viszont attól egyedi, hogy a plafonon világító kis kukacok csüngnek. A kukac nagyon pici, világító kis ledeknek tűnnek, de a hálóik több centi hosszúak és a plafonról lógnak. Lélegzetelállító látvány volt a csónakban ülni és csendben végigsiklani alattuk.

Ma érkeztünk el kis körutunk talán leginkább várt részéhez, ugyanis Hobbiton felé vettük az irányt. Hatalmas szerencsénk volt az időjárással, ma volt az egyetlen nap, amikor egyáltalán nem esett itt tartózkodásunk alatt. Ilyenkor hihetetlenül kék az ég és szikrázóak a színek. 10 óra körül érkeztünk meg a “Megyébe”, de csak a 12.15-ös turnusra kaptunk jegyet. Gondoltuk megnézzük a közeli kisvárost Matamatát.

Matamata igencsak felkészült A gyűrűk ura és a Hobbit rajongók fogadására, már az információs központ (i-site) is egy Hobbitlak, és minden söröző Hobbit sörző, van Hobbit kebab, stb. Sőt hivatalos ékszerész is, aki az Egy gyűrűt készíti.

Lassan eljött a mi időnk. Busszal vittek minket a faluhoz és közben egy videót játszottak le, amiben a rendező Peter Jackson mesélte el, hogyan találták meg az alkalmas területet, hogyan alkudoztak a tulajdonossal, majd kezdték el a munkálatokat 1999-ben, hogy aztán 2001-ben megjelenhessen A gyűrűk ura első része. (Nekem kicsit ledöbbentő, hogy 15 éves a film, de tényleg). Tolkien (az író) anno még a svájci-osztrák Alpokba képzelte el a jeleneteket, Peter Jackson viszont Új-Zélandon született és a Mount Cook, a Tongariro nemzeti park és Matamata környékét választotta helyszínül. Amúgy 148 helyszínen forgatták le a két trilógiát. Csak érdekességként: a tulajt a három gyerkőce beszélte rá, hogy beleegyezzen a forgatási helyszínbe. Majd a szerződéssel alá is írta a titoktartási szerződést. Viszont a gyerekek kikotyogták a suliban, és persze a 160 kamion érkezése is feltűnő jelenségnek biszonyult. Hiába rendeltek el repülési tilalmat a völgy felett, a forgatások alatt, sokszor jelentek meg magánrepülők, helikopterek az égen.

A falut amúgy A gyűrűk ura után lebontották, majd mikor a Hobbitot kezdték forgatni, már tartós anyagokból építették meg, és már akkor eltervezték a látogatóközpont megnyitását.

Már az odafelé út is ámulatba ejtő volt, a birtokon 13.000 birka és több ezer tehén él.

Ahogyan beléptünk a mese világába, páratlan látvány tárult elénk. 44 Hobbitlak, olyan állapotban, mintha épp ott járt volna egy Hobbitka. Teljesen elvarázsolt, habár tudtuk, hogy az egész mese, kitaláció, itt Hobbitonban minden valóságnak tűnt. (Ruhák kiteregetve, mézescsupor elöl hagyva, létra az almfafának támasztva, mintha csak dolguk akadt volna, de bármelyik percben betoppanhatnának) Előre is elnézést kérek, rengeteg fotót teszek ma fel, de annyira nehéz volt választani.

Teljesen szerelembe estem a sok virágos lakocska iránt. Amúgy Hobbitont 20-30 kertész tartja ilyen gyönyörű állapotban

A falu tetején található Zsákvég utca, ahol Zsákos Bilbó él:

Zöld sárkány fogadó, ahol ihattunk a Hobbitok kedvenc almaseréből 🙂

A malom és a híd, amin az első részben Gandalf áthajt:

Több mint két órás volt a túra. Közben, mint 5 éves gyerekek boldogan jöttünk-mentünk a kis házikók között, keresve a legjobb fotólehetőségeket. Nekem a Hobbit az egyik kedvenc filmem, így nagyon örültem, hogy élőben is láthattuk a forgatási helyszínt. Sajnos a lakokba nem lehet bemenni, mert a belső részt nem készítették el. A beltéri jeleneteket, Wellingtonban a Weta Caves stúdiójában forgatták.

Nehéz volt kiszakadni a fantasztikum világából, de még egy órás út állt előttünk következő megállónkig, ami Rotoruában van. A város termál fürdőiről és parkjairól -méltán- híres. Olyan erős itt a vulkáni aktivitás, hogy Rotorua egy igazi fürdőváros, és még az utcákon is érezni azt a  kénes szagot, amit a termálfürdőkben is érzünk.

A Te Puia nemzeti parkba látogattunk el, ahol a maori kultúra hagyományait mutatják be (a kosárfonásokat, hogy hogyan hasznosították a forró vizű tavakat, hogyan főztek benne, a faragásokat, a hétköznapi életet). Ezen kívül itt is vannak kivik, és természetesen a legszebb maga a természet, két működő gejzírrel, több forró vízű tóval, sármedencékkel.

Majdnem elfelejtettem megemlíteni, hogy a belépők vásárlásakor mindig megkérdezik honnan jöttünk. A Glow wormsnál és itt Te Puian is nagyon örömködtek Magyarország hallatán, ugyanis nem tudom ki mennyire követi, köztársasági elnökünk is épp itt jár…és mindig egy nappal előttünk érkezik a látványosságokhoz. Legalább itt tényleg mindenki hallott már Magyarországról.

Este úgy döntöttünk a sok séta után stílusos lesz egy igazi Új-Zélandi angus-burger, ha már úgyis nagy hamburgerimádók vagyunk. Igaz a nemzeti ételük a zöld kagyló, mi ezúttal mégis a hamburger mellett voksoltunk.