Új-Zéland a meseország. Ez érkezésünk után pár órával már világossá vált. Na, de nem rohanok ennyire előre, mert az utazásunk is megér pár mondatot.

Sydneyből Christchurchbe repültünk, és már a becsekkolásnál nagy öröm ért. Emirates járattal jöttünk, mivel minimálisan került többe, mint valamilyen számunkra ismeretlen fapados légitásaság által kínált jegy. Jegyünk a 84. sorba szólt, amin igen meglepődtünk és gondoltuk megnézzük milyen géppel is jövünk. Legnagyobb örömömre egy Airbus 380-800-asra vettünk jegyet. Amióta ez a gép járt Magyarországon (és én nem láttam, csak képeken), minden reptéren kerestem, hogy hátha látok egy ilyen óriást. Álmomban nem gondoltam volna, hogy utazunk is rajta. Ez a hatalmas vasmadár valóban egy remekmű, halk, tágas, modern, egyszerűen tökéletes. Az út kicsit rázós  volt, de tekintve, hogy mekkora tenger mélyén húzódó hegységek és törésvonalak felett repültünk át, a felhajtóerőnek köszönhetően ez nem csoda.

2,5 óra alatt érkeztünk meg. Sajnos a bevándorlási hivatalon való keresztüljutás már nem volt ilyen egyszerű. Másfél óra sorban állás után jutottunk az egyik hivatalnok elé, aki töviről-hegyire mindent végig kérdezett. Komolyan az USA-ba egyszerűbb bejutni. Szállásunk, hány napot maradunk, bérlünk-e autót, merre megyünk, hová megyünk tovább, stb. Nagy nehezen kaptunk egy pecsétet, de a tortúra itt még nem ért véget. A csomagjaink megszerzése után átvilágításon mentünk keresztül, majd egy újabb hivatalnok következett, aki a csomagunk tartalma és újra  a programjaink után érdeklődött. Van-e nálunk túra felszerelés, sátor, akarunk-e kempingezni, stb. Szúrópróba szerűen választották ki azokat a csomagokat, amiket részletesen át is vizsgáltak. A miénket nem vették ki, bár utólag láttuk, hogy az egész át volt túrva és rosszul volt becsatolva, de mikor a kijárat előtt odalépett hozzánk egy rendőrnő a kutyájával, aki az összes csomagot végigszaglászta, már csak nevetni tudtunk. Szóval egy nagyjából két órás tortúra után léptünk Új-Zéland földjére.

Otthon előre foglaltunk egy kiskocsit (a Go Rentalsnál, amit csak ajánlani tudok), mert úgy gondoltuk, így a legrugalmasabb a túránk. Lehetőség van különböző buszos körutakra menni, de ez inkább akkor éri meg ha valaki több mint 3 hetet itt tölt. A reptéren az autókölcsönző ingyenes busza várt minket, majd 20 perc múlva már a kisautóban ültünk. Kaptunk mellé egy kedvezmény kártyát is, ami a legjobb programokra ad kedvezményt.

Christchurchben volt az első szállásunk. Ausztrália után felüdülés, hogy tiszta, normális szálláson vagyunk. Ez is backpacker hostel, volt de valahogy itt jobban figyelnek a lakókra, ugyanazon az áron. Új-Zélandra elsősorban természetkedvelők jönnek, és nem a nyaralni vágyók, így jobban fel vannak készülve a hátizsákos turistákra. Egy jó hír: állítólag a hegyekből leereszkedő víz itt a legjobb minőségű és tisztítás nélkül iható.

Christchurchben több földrengés is volt 2010-2011-ben, a város nagy része odalett. Folyamatosan építik újjá, de eléggé lassan haladnak. Még ma is vannak olyan városrészek, ahol a boltok konténerekben működnek. A lakóházak és a környezet viszont gönyörűek, Garden City-nek is szokták nevezni.

 

Tudni kell Új-Zélandról, hogy gyakoriak a földrengések, mivel geológiailag aktív területen fekszik, törésvonalak mentén. Két nagy (Északi és Déli, a Déli a nagyobb) és több kisebb szigetből áll. Területe Magyarország területének háromszorosa. Az Északi szigeten található vulkán igen aktív. Délen a tájat hegyláncolat teszi változatossá. Mivel osztrák geológusok térképezték fel a vidéket, Déli-Alpoknak nevezik az itt futó hegyet.

Másik érdekesség, hogy Új-Zéland nagyon korán levált az Ausztrál kontinensről. A hozzá legközelebb eső szárazföld az Antarktisz. Mivel a leválás idejében még nem éltek emlősök, így Új-Zélandon egyetlen emlős állat sem fejlődött ki. A világon egyedülálló módon ősi eredetű madárvilággal rendelkezik. Itt élt pl. a valaha létezett legnagyobb testű madár, a moa, amit sajnos a polinéz bevándorlók egyszerűen megettek, így kihalt. De itt él a híres kivi (Új-Zéland nemzeti jelképe) és még rengeteg madárfaj, amik egyedül Új-Zélandon lelhetők fel. Utazásunk során már láttunk weka-t, pukeko-t, különleges kacsákat. Sajnos kivit nem, de mivel éjszakai állat, így erre nincs is sok esélyünk napközben. Csak a figyelemfelkeltő táblákat láttuk útközben.

Miután Thomas Cook felfedezte a szigetet, rengetek angol és skót bevándorló érkezett az országba, akik magukkal hozták az emlősöket, teheneket, birkákat, kecskéket, kutyákat, nyulakat. Sajnos a madárállomány nagy része emiatt odaveszett.

Az egyedi állatvilágon kívül ugyanilyen páratlan a növényvilág is. Érdekes fenyők (kauri fenyők) és páfrányfélék (Serlegpáfrány félék) élnek itt sűrű dzsungelt alkotva, melyek aljnövényzete igen változatos és érdekes. A hegyekben figyeltük meg, hogy rengeteg kő piros, mikor közelmentünk, akkor láttuk, hogy valamilyen moha nőtte be, aminek élénk vörös színe van.

Visszatérve első napunkra, délután úgy döntöttünk, hogy kiszabadulunk az amúgy is nagyon pici városból és megnézzük a környéket. 10 perc után az alábbi látvány fogadott:

Nem győztünk gyönyörködni és persze fotózni. A legjobb, hogy a Déli féltekén most van nyár, így 20:26-kor megy le a nap. A legszebb színeket 7-8 óra között láttuk.

Másnap elindultunk a Nyugati-Partra, a sziget közepén haladtunk keresztül (Középfölde 🙂 ), majd dél felé indultunk a sziget legmagasabb pontja felé, a Mount Cook-hoz (3754 m magas). A két leghíresebb gleccser található a hegyen: Franz Josef és a Fox gleccser. Az út nagyjából 5 órás lett volna és 400 km-es távolságot tettünk meg, viszont köszönhetően annak, hogy ismét páratlan szépségű hóval fedett hegycsúcsok, a semmiből előtörő vízesések, vagy gyönyörű erdős részek, tavak szegélyezték utunkat, közel 7 órán keresztül utaztunk, míg végül megérkeztünk a Franz Josef nevezetű kis településre. Géza vezet, én navigálok, de kb. annyit mondok csak, hogy 180 km múlva fordulj balra…

Azt olvastuk, hogy a közel 5 millió lakosból 85% városban él, de itt városnak hívnak olyan településeket is, ahol kb 50 ház áll. Utunk mégis gyönyörű volt. A Déli-Alpokon kívül legemlékezetesebb állomásaink a tengerpart és a Mahinapua tóhoz vezető ösvény volt.

Szerintem életemben nem fényképeztem még ennyit, mint itt Új-Zélandon.

Apropó, az időjárás: délutánra gyönyörű napos időben volt részünk, de hideg van, 12-15 fok, éjjel 5-8. A szálláson szerencsére vam fűtés, sőt az éttermekben kandallóval fűtenek, amit persze baromira élvezek. Pont 12 óra időeltolódás van az itteni és az otthoni idő között, és nagyon hosszúak a nappalok. 14,7 óra hosszúságúak.

Mára bejelentkeztünk egy gleccsertúrára, de sajnos reggel fél 10-kor kiderült, hogy a rossz idő miatt nem tudunk felmenni. Átregisztráltuk magunkat holnapra és mire kijöttünk el is kezdett esni az eső. Van itt a kisvárosban egy Wild Life Center, ahol vannak kivik, szóval úgy döntöttünk ez lesz a tökéletes esős program, ha már természetben nem láthatunk. A központ a kivik megmentésével foglalkozik elsősorban, felnevelik a tojáskból kikelő madarakat, majd mikor elég nagyok lesznek elengedik őket a természetben. Pár érdekes tény a kivikről: 5 fajtájuk van, éjjeli életmódot folytatnak, valahogy úgy ahogy a sünök. Nincs szárnyuk, röpképtelenek, de nagyon erős és izmos a combjuk, így nagyon gyorsan futnak. Elég büdösek, így főleg a kutyák könnyen kiszagolják őket. Tojásaik a tojó testének 20%-át teszik ki, kb 15 cm-sek, míg egy kivi 35-65 cm-re tud megnőni. Szerintem irtó cukik. A központban most 3 kivi volt, infravörös fénnyel megvilágítva. Miután a szemünk hozzászokott a sötéthez, nagyon jól meg tudtuk őket figyelni. Sajnos csak igen béna fotót tudtam csinálni, de ez egy kivi. Azért csatolok egy olyan képet is, amin jól látszik a kis bundás madár.

Délután úgy döntöttünk bejárjuk a környéket és elmentünk a másik gleccserhez, a Fox-gleccserhez. Egy kilátó pontról néztük meg, már amennyit láttunk belőle, mert egyrészt esett, de a felhők teljesen leültek a hósipkás hegytetőkre. Annyira lenyűgöző itt az erdő, hogy a kilátóhoz vezető utat jobban élveztük, mint magát a gleccser látványát. Sőt útközben melegvizű forrásokat is láttunk.

A 20 perces  séta után úgy döntöttünk nem vagyunk még elég vizesek, szóval elmentünk a Fox-gleccser völgyébe. Egy fél órás séta volt, míg a lehető legközelebb értünk a folyamhoz, de a felhőknek köszönhetően nem sokat láttunk belőle. Viszont a szurdok, a völgy magával ragadó volt. A Gyűrűk urát és a Hobbitot is Új-Zélandon forgatták, maga a Mount Cook és a gleccserek szolgáltak helyszínül több jelenetben. Hát mi ez ha nem Mordor? 🙂

Most izgulunk az időjárás miatt, éjjel elvileg eláll az eső, de ki tudja. Ha minden igaz, holnap feljutunk a gleccserre. Apropó eső, csak egy kép; méghogy Londonban sok az eső??