Ausztrália, Perth

15 nap után elbúcsúztunk Indonéziától, és Baliról egyenesen Perthbe repültünk.

Képkivágás.PNG

Jelenleg Nyugat-Asuztráliában vagyunk, a déli félteke 31. szélességi fokán. Tehát épp most kezdődik a nyár. Nyugat-Ausztrália a kontinens 60%-át teszi ki és három sivatagot is magában foglal. A repülőről érdekes világ tárult elénk, ahogyan a Nagy-Homoksivatag felett átrepültünk.

2016-11-02-09-45-04

Perth Nyugat-Ausztrália fővárosa és egyben legnépesebb települése is, habár csak kb. 2 millióan élnek a több, mint 10 budapestnyi területen. A város nagyon lapos, csak a belvárosban vannak felhőkarcolók és apartmanok, a külvárosi területekben kizárólag családi házak állnak.

2016-11-03-21-33-26

A város több felmérésben is a 10 legélhetőbb város között szerepelt, amit mi is át tudtunk érezni érkezésünk után pár órával. Az infrastuktúra tökéletes, a reptérről a városba való bejutás talán még sehol nem volt ilyen egyszerű és olcsó. A belvárosban 4 vonalon ingyenes buszjáratok közlekednek (úgynevezett cat-ek), a külvárosba pedig vonattal nagyjából fél óra alatt el lehet jutni. Minden nagyon rendezett és tiszta. Tisztább mint Szingapúr! A parkok gyönyörűen karban vannak tartva, minden logikus és átlátható.

Két meglepő dologgal szembesültünk első nap: rengeteg a légy. De valami hihetetlen sok van belőlük. Mindenhol szerte a városban. Ez elég idegesítő. A másik furcsaság, hogy a boltok 98%-a 5 órakor bezár. Viszont azt is megfigyeltük, hogy az irodisták is 5 órakor végeznek a munkájukkal, sokan sportolni mennek, vagy a kollégákkal beülnek egy bárba. Este 8-9-kor minden bár tele van, még szerdán is, majd 11 és éjfél között bezár. Senki nem rohan, teljesen olyan érzés, mintha itt mindenkinek lenne mindenre ideje. Az emberek nagyon segítőkészek, olyannyira megőrizte kisvárosi jellegét, hogy mikor valaki leszáll a buszról, megköszöni a sofőrnek a fuvart. Apropó, és még egy említésre méltó tény. Géza nagyon boldog, ennyi Subarut még sehol nem láttunk, mint itt…:-)

Szerdán a belvárost jártuk be. A város közepén helyezkedik el a Swan lake (hattyú tó), ami az alakjáról kapta a nevét. Körülötte hatalmas felhőkarcolók és a köztük megbúvó régi, angol stílusú épületek teszik színessé az utca képét. Az angol gyarmati múlt nyomott hagyott az épületeken, a közlekedésen és persze a közigazgatáson is (államfője például a mindenkori brit uralkodó).

Este találkoztunk egy barátunkkal, aki itt él. Zsuzsi adott néhány tippet, hogy hová érdemes elmennünk (és hogyan) illetve megbeszéltük, hogy a pénteki napot együtt töltjük. 🙂

image-0-02-07-fbcafc4849d3c94d3eaf1264f02b4d022f62503bfe6240d4066e4ea65b55228d-v

Csütörtökön a város legnagyobb parkját jártuk be (King’s Park) és a benne található botanikus kertet. Ausztrália élővilága teljesen egyedi. Most nem csak a kengurukra, vagy a koalákra gondolok, de a növényekre és a különféle madarakra is. Nem győzzük a különlegesebbnél különlegesebb virágokat fotózni, vagy a papagájokat az utcán. A fűfafélék az eddigi kedvenceim:

image-0-02-07-ec377a2d6ea759ae5973b2a09a675e9b426dca98701b24a2b5e8ea5690d4d659-v

A park után vonatra ültünk és kimentünk a tengerpartra, Cottesloe-ba, aztán Fremantle városrészbe, ami Perth legrégebbi része. Mikor az angol gyarmatosítók felfedezték, ezt a kikötőt használták. Az Indiai óceán gyönyörű, a homok hófehér és puha. Viszont annyira hideg a víz, hogy még a lábunkat is alig tudtuk beletenni. Hiába, esténként még nagyon lehűl a levegő és a nyílt óceán nem tud olyan jól felmelegedni, mint egy zárt öböl. Ami viszont nagyon érdekes, hogy 13,5 órán keresztül van világos.

image-0-02-07-19fec2743d8b61fbe7b6d8321cf18e918c42bbf70de10dff6c697656fc1d8928-v

 

Pénteken találkoztunk Zsuzsival és felkerestük a Cohunu Koala Parkot, ahol nem csak koalák, de kenguruk, emuk, struccok, dingók, és papagájok is élnek. Itt lehetőség volt koalával ölelkezni és fotózkodni is, amit kihagyhatatlannak tartottunk. Olyan kis puha teremtések, nagyon jó őket simogatni. A kenguruk is kellemes meglepetés voltak, nagyon barátságosak, imádnak kézből enni. Bár kicsit lusták így nappal, a kisebb termetűek egész aranyosan kunyizták a kukoricát. A nagyobbak szőre szintén nagyon puha, nagyon jó őket simizni. 🙂

Most pedig indulunk a reptérre, hajnal egykor indul a gépünk Sydneybe.

Ausztrália, Perth” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s