Lombok, az ezer mecset szigete

Flores után Lombokra indultunk, és habár összesen 50+21 percet voltunk levegőben, az egész napunk ráment a reptereken való ücsörgésre. Floresről Balira repültünk, onnan pedig azért választottuk ismételten a repülőt (annak ellenére, hogy Bali és Lombok két szomszédos sziget), mert a kompok csak délelőtt indulnak, mi viszont délután értünk vissza. Ráadásul repülni sokkal olcsóbb volt, mint hajózni. Ezt az egy dolgot nem értjük itt Indonéziában, hogy miért olyan drága a közlekedés. Az üzemanyag literje 150 HUF, az autók ugyanannyiba kerülnek mint otthon…de még nem sikerült megfejtenünk, de tény, hogy igencsak meg kell válogatni a közlekedési eszközöket. Pl. a robogózás nagyon olcsó, napi 1100 HUF a bérlés, az üzemanyag 200 (cserébe viszont életveszélyes) 🙂

Tehát repülővel érkeztünk a szigetre:

map_lombok

Már a repülőn beszélgetni kezdtünk egy nagyon kedves helyi fickóval, aki elmondta, hogy a sziget lakosságának 65%-a mezőgazdasággal foglalkozik, a maradék pedig a túristákból él. Itt is más népcsoport alkotta a sziget őslakosságát, a sasakok (szaszakok), mai napig élő nyelvük van, de persze az indonézt is értik, beszélik. Közben hatalmas rizsültetvények felett haladtunk el.

2016-10-27-22-09-25

Lombokon Sengiggi településen szálltunk meg. Szállásadónk, Bob a reptéren várt minket. Bob az angliai Whitby-ből költözött ide, mivel felesége indonéz. 15 évnyi Jakarta után feladták eddigi életüket és Lombokra költöztek, hat hónapja pedig vendégházat üzemeltetnek. Bobot irtó szórakoztató hallgatni, tipikus angol humor, rekedt mesemondó cigis hang, igazi britt, hatalmas figura. Esténként a sztorijait hallgattuk, mivel az egész családja halászként dolgozott, egészen az üküküknagyapjáig 🙂 620-ig vissza tudja vezetni a családfáját, és minden felmenője halász volt. Az összes szoba tele van régi halászhajós képekkel, festményekkel. Igazából azért nagyon jó náluk megszállni, mert olyan érzés, mintha befogadtak volna a családjukba.

Másnap a sziget strandjainak felfedezésére indultunk robogóval. Mivel nagyjából akkora mint Bali, lehetetlen lenne az egészet bejárni ilyen rövid idő alatt. Főleg, hogy itt található Indonézia második legnagyobb vulkánja, a Rinjani, a maga 3726 méteres magasságával. Nem, erre most nem mászunk fel, de csak azért, mert 2-3 napos túrák vannak, mi pedig csak három napot terveztünk itt. Szóval a strandolás mellett döntöttünk. Az út végig a part mentén vezetett, a szimpatikus strandoknál megálltunk.

2016-10-28-13-46-10

A környezet, a dús növényzet és az érintetlen természet magával ragadó. Viszont tudni kell a szigetről, hogy közel sem olyan fejlett, mint Bali. A helyiek egyrészt örülnek, amiért nem olyan kommersz, de persze szomorúak is, mert tudják ők is, hogy a turizmusból tudnak jobban megélni. Biztos vagyok benne, hogy 10 éven belül Lombokot is annyira felfuttatják, mint Balit, főleg miután hallottam, hogy ez az Indonéz kormány egyik fő célja.

Nincsenek kiépített strandok, viszont a legszebb partszakaszokat már befoglalták az épp épülő vagy már kész luxus hotelek. Érdekes, de itt már senki nem fél egy újabb cunamitól. Minden új szállodát közvetlenül a tengerpartra építenek.

Közelről már nem annyira szépek a strandok, mint felülről az útról. Egyrészt sajnos itt is őrületes mennyiségű a szemét, másrészt hatalmasak a hullámok. A víz viszont olyan meleg, hogy már-már nem is hűsít. Nagyon élveztük, hogy több olyan partszakaszt is felfedeztük, ahol senki más nem volt rajtunk kívül, vagy csak egy-egy helyi halász.

Az utak itt nincsenek annyira túlzsúfolva, mint Balin. Normális ütemben lehet haladni, viszont a robogósok nagy része 12-15 év körüli gyerek. Bobtól megtudtuk, hogy a helyiek max. 50%-ának van igazi jogsija, a többiek az utcán vették, ott bármilyen okmányt meg lehet venni. Azért közlekednek ennyire össze-vissza, mert nem ismerik a szabályokat. Az, hogy szembe mennek a forgalommal, vagy átmennek a piros lámpán mindenki számára természetes. Előzésnél folyamatosan nyomják a dudát, de csak azért, hogy a szembejövő húzódjon le…és mindenki előz mindenkit, a robogó a teherautót, a személyautó a robogót…mindenki siet valahová és nem akar 1-2 másodpercet sem várni. Viszont hétvégén zsúfolásig telnek az utak a helyiekkel, akik gyakran szekéren és lóval közlekednek. Ilyenkor a vidékiek felhozzák a piacra az árujukat, és csak özönlik a rengeteg ember a város felé.

Másnap a Rinjani lábánál fekvő nemzeti parkba látogattunk el, amit másfél óra robogózás után sikerült megközelítenünk. Miután elhagytuk a fővárost, gyönyörűen megművelt rizsföldek mellett vezetett az utunk. Mivel a hegy felé egyre csak tornyosultak a sötét felhők, kicsit nyomasztó volt tudni, hogy mi is oda tartunk. Az út utolsó egyharmadán olyan érzésnk volt, mintha lefutnánk a térképről, majd az utolsó 5-6 km-ren megelőzött egy furgon, és a sofőr megkérdezte, hogy a vízeséshez megyünk-e, mert ha igen, kövessük. Nagyon örültünk a megerősítésnek, hogy mégiscsak jó úton haladunk, így követtük. Meg is érkeztünk a parkba, de legnagyobb bánatunkra egyből esni kezdett. Másfél órán át vártuk, hogy elálljon az eső, közben a helyi guide-okkal beszélgettünk. Ők mesélték, hogy minden délután esik az eső, a hegynek ez a klímája. Talán egyedül júliusban és augusztusban vannak száraz napok. Ők már megszokták az esőt és egy szál papucsban rójják az erdőt, maximum egy banánlevelet használnak esernyő gyanánt.

Mikor úgy ítéltük meg, hogy valamennyire alábbhagyott az eső, elindultunk a vízesésekhez. Persze egy guide kötelezően velünk tartott, de tekintve, hogy a dzsungelben túráztunk, örültem is, hogy jön velünk. A park méltán híres gyönyörű vízeséseiről. Hármat néztünk meg, de egyre csak ámultunk a gyönyörű látványon. Mindamellett pedig hatalmas élmény volt az esőerdőben lenni. Mindenhol hatalmas, ősrégi fák, minden hihetetlenül zöld és élénk. Aztán megtapasztaltuk, miért hívják esőerdőnek…:-) már épp indultunk volna vissza, mikor újra leszakadt az ég. Esőkabátjaink jól vizsgáztak, de a cipőnkből is úgy kellett kiönteni a vizet. A kijárat előtt fekete majmok ugráltak felettünk a fán, pedig a guide-unk szerint csak reggel aktívak. Mégis nagyon örültünk, hogy természetes közegükben láthatuk ezeket a gyönyörű állatokat.

2016-10-29-19-24-03

 

SONY DSC

Air Terjun Benang Kelambu

Visszafelé sajnos a rossz időnek köszönhetően a gps nem működött és kb. négyszer tévedtünk el. A hegy lábánál sártengeren, útépítéseken, tanyákon keresztül hozott az “út”, de szerencsére a helyiek végül útbaigazítottak minket. Hiába, nem árt néha a jól bevállt régi módszert alkalmazni és kérdezni 🙂 Végül sikerült sötétedés előtt visszaérnünk.

Most pedig újra pakolás és irány a következő sziget, Gili Trawangan.

Lombok, az ezer mecset szigete” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s