Bali után a komodoi varánuszgyíkokat akartuk megnézni.

Mivel Komodo elvileg lakatlan sziget (utólag megtudtuk, hogy ezren mégiscsak élnek ott) így a szomszédos Floresre repültünk át 50 perc alatt Baliról. Bali az utolsó sziget Indonéziában, ha a földrajzi hosszúsági köröket nézzük, ami a Nyugat Nusa Tenggara része, és őserdők borítják. Balitól keletre már szárazabb a levegő, és inkább a lombhullató erdők jellemzőek. Floresen már nincs akkora páratartalom mint Balin, ellenben pár fokkal melegebb az idő.

Flores Indonézia legszegényebb vidékei közé tartozik. Tele van vulkánnal, és lakosságának  (kb. 1,5 mn) nagyrésze még mindig a világtól elzártan él. Floresen belül a Balihoz legközelebb eső Labuan Bajo (ejtsd Labuan Badzso) nevű városkában szálltunk meg, ahová a legtöbb turista érkezik. Egyrészt azért mert hozzánk hasonlóan kíváncsi a sárkánygyíkokra, másrészt pedig a búvárkodás miatt. Ugyanis a Flores partjaitól nyugatra eső szigetvilág a Föld legjobb búvárhelyeit nyújtja.

Tipikus kikötő város, ahol sokkoló szegénység fogadott minket. Itt már nem a hindu vagy a buddhista vallás a jellemző, hanem a keresztény és a muszlim. Anno a Portugálok fedezték fel a szigetet, innen a neve is, ami virágot jelent, és a sziget lakosságának 80%-a keresztény, viszont Labuan Bajo pont a maradék 20%-ba esik, minden órában hallgatjuk a müezim imáját. Később megtudtuk, hogy a városka nevét a tengeri cigányokról kapta, a bajo-k ról (badzsok), akik több nemzedékkel együtt a tengeren, hajón tengették életüket. Mai napig így élnek, egy részük telepedett csak le, de akkor is csak a tengerben, cölöpökre épített kunyhókba voltak hajlandóak beköltözni. Az ő leszármazottaik élnek most a városban, sokszor egyszerű kunyhókban, állatokat nevelve.

Miután megérkeztünk, egyből lecseréltük az egyszerű szobánkat légkondisra, mert enélkül eléggé elviselhetetlen a meleg. Majd útnak indultunk, hogy a helyi utazási irodákban megérdeklődjük hogyan, mennyi idő alatt és mennyiért vinnének el a Komodoi nemzeti parkba. Végül az első és egyben legszimpatikusabb iroda mellett döntöttünk, főleg miután lementünk a kikötőbe és megnéztük a kishajókat, amikkel a túrát szervezik. Egyszerű fajahók, régi halászcsónakok voltak. Kb. 10 m hosszú és 3 m széles, végén kis kabin, és a túristáknak „WC” (vagyis egy luk a deszkába vágva). Mivel túl nagy különbséget nem láttunk a hajókban, így tényleg szimpátai alapon döntöttünk. Egynapos túrában állapodtunk meg, ami útba ejti a Padar szigetet, Komodot, a Pink Beachet és egy Manta point-ot, ahol ördög rájákat láthatunk.

Labuan Bajoban talán még nagyobb a kontraszt, mint máshol, vannak ócska szállodák és vannak az exkluzív 5 csillagos hotelek, vannak a helyi éttermek, amikbe turista nem szívesen ül be, és vannak a Michelin csillagot érdemlő éttermek. Köztes kínálat nincs, aminek az a fő oka, hogy itt a turizmus még igencsak gyermekcipőben jár. Ma nagyjából 100-150.000 turista látogat el ide évente, míg pl. Balira ennek sokszorosa. Olyan mintha visszafelé mennénk a civilizációban, meleg víz vagy wc papír egyszerűen nincs. A tisztított vizet is a szállodák kedvéért szállítják a szigetre.

Mi egy francia beütésű éttermet választottunk törzshelyünknek. Hacsak nem túrázik vagy búvárkodik Floresen az ember, túl sok mindent nem lehet itt csinálni.

Másnap 5:20-kor már az utazási irodánál találkoztunk a sráccal, akivel a túrát lebeszéltük. Ő vitt le az 5 percre lévő kikötőbe. Bevártuk a többieket, összesen nyolcan mentünk, különböző “utazási irodák szervezésében”, majd elindultunk két 20 év körüli sráccal, akik a hajó legénységét alkották.

A Komodoi Nemzeti Park nem csak Komodo szigetét jelenti, hanem Rinca-t, Palau Padart és néhány kisebb szigetet is magában foglal, melyek élővilága egyedülálló az országban.

Kb 3 óra volt az út Palau Padar-ig. Közben rengeteg kisebb-nagyobb sziget mellett haladtunk el. Volt ahol láttunk pár kunyhót, de sok teljesen lakatlan volt.

Palau Padaron újra hegyet másztunk, igaz csak pár száz métereset…de persze újra megérte. Lélegzetelállító látványban volt részünk, az egyik legszebb kilátás amit valaha látuunk. Ezért:

Nagyjából egy óra volt ez a kis kitérő Komodo előtt, és 40-50 perc alatt meg is érkeztünk a komodói varánuszok szigetére. A sziget felett sötét felhők tömörültek, mikor kiszálltunk a hajóból olyan érzésünk volt, hogy a halál völgyében járunk. Elszáradt fák, mindenhol letört gallyak, állati koponyák hevertek. Persze csak a sziget száraz éghajlatának köszönhető ez a látvány (a koponyákat kivéve), igazság szerint Komodo még élhetőbb hely a sárkányok számára mint a környező szigetek. Régebben Padaron is éltek, de mára már egyedül Rincán és Komodon láthatóak.

A kikötőben már találkoztunk is egy 2-2,5 méter nagyságú példánnyal, amit egy ranger, vadőr tartott tőlünk távol. Egész nap nagyon élveztük, hogy alig találkoztunk turistákkal, itt a szigeten is épp elment egy csoport, mikor érkeztünk és csak akkor jött a következő, amikor indultunk tovább. Mivel mi egy nagyobb csoportnak számítottunk, 2 ranger is kísért minket, egy-egy villás végű bottal a kezében, amivel támadás esetén csak a fejét szorítják a földhöz, nem bántják őket. Összesen 8  gyíkot láttunk. Mivel a szigeten több szarvas és vaddisznó is él, így a gyíkok elegendő táplálékhoz jutnak. Védett állatok, így felnőtt korukban egyetlen ellenségtől sem kell tartaniuk. Amúgy a komodói varánuszt hivatalosan 1910-ben fedezték fel a hollandok, akik a portugálokat váltották a gyarmati időkben. A gyíkok elérhetik a 3 méteres hosszúságot is, és nagyjából 100 kg a súlyuk. Ragadozó állatok, nem csak a fent említett vaddisznókat és szarvasokat eszik meg, hanem vizibölényeket, kisebb fajtársaikat és régebben egy-egy embert is megtámadtak (vaddisznó visítást is hallottunk a túra során, hátborzongató volt belegondolni mi történt éppen). Áldozatukat úgy ejtik el, hogy harapásukkal különböző baktériumokat juttatnak az áldozat szervezetébe, ami nem a harapásba, hanem ezekbe a baktériumokba hal bele. Mivel a varánusz több kilométerről is megérzi az áldozat szagát, vagy a vért, így könnyen rátalál később is a tetemre.

A szigeten kb 1200 gyík él, a szomszédos Rincán 1100. Folyamatosan csökken a számuk, mivel fogy az általuk elejtett állatok száma is. Az emberek nem vadásszák őket, mivel ehetetlen a húsuk. A rangerünk elmesélte azt is, hogy a National Geographic pár éve 15 fős stábjával járta a szigetet varánuszok után kutatva, de 3 hónap csak annyi anyagot tudtak összevágni, ami egy 50 perces filmre volt elegendő.

A varánuszok párzási időszaka április környékén van, június-júliusban helyezi el a nőstény a 25-30 db 12 cm-t is elérő tojásait, föld alatti lukakba. 3 hónapig őrködik a tojások felett. A tojások 20-25%-a kel csak ki, az újszülött egyedek 25 cm hosszúak. Mivel nem tudják magukat megvédeni fel is szaladnak az első fára, és 4-5 éves korukig ott élnek. Mikor a ranger ezt elmesélte, folyamatosan azt lestük, melyik fáról ugrik egy kicsi varánusz a nyakunkba. Kicsinek amúgy még nagyon sebezhetőek, idősebb testvéreik, nagyobb gyíkok vagy sasok áldozatául is eshetnek.

Túránk egy órán keresztül tartott, majd hajónk tovább indult a Pink Beachre. Ami azért rózsaszín, mert a különleges korallok törmeléke rózsaszínen csillog a  napon. A páratlan élővilágot snorkelezve tekintettük meg. Innen indultunk tovább a Manta Pointra, végül két helyen is megálltunk. Számolni sem tudtuk mennyi manta ráját láttunk a hajóról. Mikor egy nagyobb csapat mellett hajóztunk el, vízbe ugráltunk, hogy közvetlen közelről is megcsodálhassuk ezeket a békésen úszkáló 3-4 méteres gyönyörű állatokat.

Rája

Több program már nem fért bele a napunkba, így visszahajóztunk a kikötőbe, miközben giccses naplemente kísérte utunkat.

Ma pihentünk és sétáltunk a környéken. Délután pedig elmentünk a halpiacra, mikor a halászok visszatértek a napi zsákmányukkal. Nagy sajnálatunkra a gyönyörű színes halakat is megeszik a helyiek. Emellett rengeteg tintahalat és rákot fognak. A friss halakat grillezve kínálják a piacon. Az árusok sora után pedig egy egész csarnokban árulják a szárított halakat. Nemcsak a látvány, de a szagok is sokkolóak voltak.

Holnap indulunk vissza Balira, hogy onnan átmenjünk a szomszédos szigetre, Lombokra.

Kishajók hajnalban

Hajónk

Palau Padar

Komodói Nemzeti Park

Gyíkocska

Varánusz

Rangerüünk

Korall

Korall 2

Manta rája

Rája a hajóról

Pink beach, sajnos nem látszik rózsaszínnek

Lakatlan sziget

Naplemente

Hajó és a csapat

“wc”

Iskolai büfé délben

Kicsit túlpakolva

Benzinkút

Kávézó

Benzin szállító

Bajo kunyhók

Tuning Taxi

Utcakép

Sajnos a szemét itt is hatalmas proléma

Lazulás

Bajo kunyhók

Vacsit ki kér?

Iskola, előtte a büfés

Szárított halak

Halászhajók

Friss fogás